Megjegyzéseket, véleményeket kommentárban várom!:)
Jó olvasást!
ZAYN MALIK
- Jó, nem haragszom – küldött felém egy barátságos mosolyt. Ennyire könnyen megbocsájtana? Persze, hát Ő Liam, mit is várok tőle? Vajból van a szíve.
Mosolyogva fordultam az ablak felé, s kezdtem tanulmányozni a házakat, majd a mellettünk elsuhanó iskolát. Hé, hát nekem suli van! Hova visz ez?
- Ő, Liam – hebegtem. – Megkérdezhetem, hogy hova tartunk? Csak mert előbb hagytuk el a sulit…
- Suli? Nem mész ma be, sőt holnap sem, és azután sem – Tessék? Miért nem mehetek iskolába? Nem mintha legnagyobb vágyam volna oda bemenni, de akkor is! Ki ír igazolást? Mégsem szeretnék nyolcadik év végén megbukni.
Ez sem százas. A saját bátyám fog elrabolni?
- De, akkor hova…? – Még be sem fejeztem kérdésem, Liam már a szavamba vágott.
- Ha jól emlékszem, én vagyok a bébi csőszöd, így azt csinálod, amit mondok, és úgy cselekedsz, ahogy fütyülök.
- Nem leszek a csicskád – fintorogtam. Biztos nem fogok úgy ugrálni, ahogy Ő kéri.
Liam felhúzott szemöldökkel pillantott felém, majd megrázta a fejét.
- Nem azt akarom, hogy a csicskám legyél, mellesleg csak vicceltem. Gondoltam kimentelek a mindennapok szenvedésétől, ugyanis a fülembe jutott a hír, miszerint a barátocskád, az a Martin, vagy Mike, gúnyt szeretne űzni belőled az egész iskola előtt, és ugyebár a szüleink rám bíztak, hogy lépten, nyomon kövesselek, hát itt vagyok – magyarázta a helyzetet. Igazán rendes tőle, nem hittem volna, hogy azok után, amit mondtam neki, még képes testvéreként tekinteni rám, ám szerencsére tévedtem. Liam egy családcentrikus alkat.
- Ó, hát köszönöm – motyogtam zavartan. Nem vagyok hozzászokva az e fajta kedvességhez, vagyis… Ezt talán nem is kedvesség, hanem… Szeretet? Igen, szeretet.
Ez a számomra meglehetősen idegen szó, olyan lágyan cseng az ember fülében. Szeretet… Rájöttem, hogy megtaláltam azt a lényt ezen az átkozott földön, aki szeret engem, és elfogad.
Vigyorogva bambultam kifelé az ablakon, s közben gondolataimban újra meg újra lejátszódott a jelenet, amikor Liam közölte, hogy miatta vagyok még otthon. Hálás vagyok neki, ha Ő nem lenne, most nem ebben a BMW-ben autókáznék, hanem egy „fogdában” csücsülnék.
- Még mindig érdekel az úti cél? – szakított ki bátyám elkalandozott gondolatmenetemből.
- Ez nem kérdés.
- London! – vágta rá habozás nélkül. Hogy mi? Őszintén remélem, hogy ez most csak egy rossz vicc.
- Komoly? - pásztáztam kidülledt szemekkel Liam arcát.
Biztosan csak ugrat, London, több mint három órára van innen, lehetetlen, hogy odatartunk.
- Halál komoly! – ért valaki a vállamhoz hátulról, ezzel halálra rémisztve engem. Úgy fordultam meg, mint akinek tűt szúrtak a fenekébe. Mi a fene? Louis? Louis hogy kerül ide? Te jó ég! Louis hozzám ért, és nem fájdult meg semmim. Ritka pillanatok egyike, silány kis életemben.
- Ő meg mit keres itt? – mértem végig a hátsó ülésen terpeszkedő legidősebb testvéremet.
- Ezt én is kérdezhetném – kacsintott szenvtelenül, majd kényelmesen hátradőlt ülésén. Hú, ennek mekkora képe van, hogy fért be egyáltalán a kocsiba?
- Ne essetek egymásnak, mert akkor valószínűleg fának megyek, és mind megdöglünk – Liam nyers hangnemben csapott szét közöttünk. Igaza van, nem most kéne összekapni. Egy másodperc elejéig lehunytam a szememet, majd mély levegőt véve előre fordultam, s tekintetemet a mellettünk vészesen elrohanó fákra emeltem.
- Ő, én nem akarok beleszólni, de nem szeretné valaki pontosan körülírni mi fog történni az elkövetkezendő órákban?
- Nevezném inkább elkövetkezendő napoknak – szólalt fel ismét Louis.
- Micsoda? – Idegesítő, hogy egyedül én nézek értetlenül a dolgok elé.
- A csoda az én vagyok - nevetett fel halkan Louis. Liam rá sem hederített, beszélni kezdett;
- Három teljes nap Londonban! – kezdte. – Vedd ezt egy nyaralásnak. Egy szállodába megyünk, és ott leszünk három napig, azaz két éjszakát. A második nap jönnek utánunk a többiek is, majd amikor megérkeztek elmegyünk kicsit körülnézni a városban. Feltérképezzük az x-factor stúdióját is, ugyanis a jelentkezést le kell még adnunk.
- Akkor engem minek hoztatok?
- Mert Liam a felügyelőd, de ezt mintha már Leeyum elmondta volna, bár lehet, hogy az öregség miatt rosszul fog a memóriám.
- Értem – motyogtam, majd újra hátrapillantottam Louisra, aki nagyban pötyögött a telefonján.
- Harry azt írja, hogy lehet, még ma megérkeznek – olvasta fel a képernyőn írtakat. Úristen! Arról nem volt szó, hogy Harold is jön.
Összehúztam szemöldökömet, s úgy meredtem kifelé az ablakon. Tanulmányoztam a fenyők égbe nyúló lombjait, ahogy a nap kecsesen megvilágítja őket, s beárnyékolják, a hozzájuk képest apró házak kertjeit.